Barbi és Lajos gyönyörű két hónapot töltött együtt, azokat a hónapokat, októbert és novembert, amelyek a legdepressziósabbak, ugyanis ilyenkor a természettel együtt az ember lelke is sötétbe borul. S a 18 éves kislánynak ez volt élete legboldogabb időszaka, ugyanis megtapasztalta azt a leírhatatlan szerelmi érzést, amely igazán boldoggá teszi az embert. Barbara egy igazi Barbi világban érezhette magát, ugyanis mindent rózsaszínben látott. Pedig a természet inkább fehérben pompázott, mert nagyon korán, november közepén leesett az első hó, s jégvirágok nőttek az ablakokon. Nagyon hideg és fagyos volt ez a november és a december is, de Barbarát ez nem zavarta, mert az ő szíve forróságban égett. Úgy érezte, hogy végre most kiteljesedhet így karácsony közeledtével, mert még sosem adott és kapott ennyi szeretet, amit most Lajossal átélhetett. Számára Louis volt a legszebb karácsonyi ajándék, mert olyan érzések töltötték el, amelyeket eddig még sosem érzett, és amelyet csak egy szerelmes nő tud megtapasztalni, azaz a szenvedélyt, a mámort, a megszállottságot és a vágyat, amely csak a viszonzott szerelemben teljesedik ki, s ezt Barbi Lajossal átélte. Kicsit bele is bolondult a lány ebbe az érzésbe, ugyanis a szerelem olyan változást idézett elő a viselkedésében, amely az elmezavarra hasonlított, sokak szerint ezt a szenvedély a bedrogozott állapotra emlékeztet, tehát Barbara igazi szerelmi mámorban úszott, s boldogságát még tetőzte a karácsony közeledte is.

            A lány karácsonyra már novemberben el kezdett készülni. Barbi a karácsony közeledtével egyre többet gondolkozott azon, hogy hogyan tudná a legszebben feldíszíteni az angyalföldi kis lakást, milyen ajándékot adjon a szeretteinek és hogyan idézze meg az ünnep hangulatát az év utolsó két hónapjában, ugyanis igazán meghitté szerette volna varázsolni a karácsonyt. Már jól előre kitervelte, hogy milyen ajándékkal lepi meg a szerelmét, a testvérét és az apácákat, mindenkinek saját kézzel készített könyvet tervezett, amelyekbe saját verseket írt. Barbara azt tervezte, hogy bemutatja a férfit az apácáknak. és akkor ők is megnyugszanak, hogy jó kezekbe kerül a kislány. Szilvinek annyira nem tetszett ez a túl nagy románc, Barbi azt hitte, hogy azért olyan ellenséges Szilvia, mert féltékeny arra, hogy ő boldog, és nem vele, a testvérével, hanem egy idegen férfival. De Szilvi azért nem volt barátságos Lajossal, mert nagyon rossz megérzése volt, nem mondhatta el, hogy mi az, mert ő sem tudta pontosan, csak magát a rémisztő érzést érezte. Nem lehet ezt elmagyarázni, de olyan, mint amikor tudod, és nemcsak érzed, hogy valami tragédia fog történni, de azt pontosan nem tudhatod, hogy mikor és mi lesz az…

            December 6-án, Szent Mikós napján Barbi és Lajos kéz a kézben sétáltak a hóesésben az angyalföldi utcákon, s Barbara igazi angyalnak érezte magát. Lajos így is nevezte: „az én angyalkám.” Minden túl tökéletes volt… S ekkor, amikor romantikusan sétáltak a téli hidegben közel a férfi házához, valakik: 3 alak, 1 asszony és két kisgyerek közelített feléjük, s az idegen nő megszólalt:

• Szia Louise. Meg sem ismersz minket?

Lajos felnézett, s úgy megrémült, mintha ördögöt látott volna.

- Anna? Te mit keresel itt?

- Visszajöttem hozzád, Lajos, és hoztam neked karácsonyi ajándékot, kettőt is – s mutatott a két kis szőke angyalra a nő.

- Ezek kik? – kérdezte remegő hangon a férfi.

- Lacika és Lajcsika, az ikerfiaid – mutatott a két kis szöszi fiúra.

Barbiban - aki eddig fogta a férfi kezét, de most hirtelen elengedte – egy világ omlott össze, s elkezdett rohanni. Hogy hova futott? Maga sem tudta, csak azt, hogy el innen, el, világgá, oda, ahol nem történnek ilyen rémálmok… A férfi nem futott utána, csak dermedten állt és bámulta a két gyereket és az asszonyt…

      Szilvi este sokáig várta Barbit, ugyanis a kedvenc ételét, hortobágyi húsos palacsintát készített neki, ki akart vele békülni. Közeledett a karácsony, a szeretet ünnepe, úgy tervezték, hogy Lajossal együtt, hárman mennek le a tihanyi kolostorba és ott töltik a szentestét. Elmúlt már éjfél és Barbara még mindig nem érkezett haza. Szilvi gondolta, hogy biztos Lajosnál alszik, be is tette a hűtőbe a palacsintát, majd jó lesz holnap. S befeküdt az ágyba, de nem jött álom a szemére, megint elfogta az a rossz érzés, amelyet már hetek óta érzett, és csak forgolódott az ágyban. Ránézett az órájára, már hajnali két óra is elmúlt, ilyenkor csak nem hívhatja fel Barbit, nem zavarhatja Lajossal való együttlétét. Szilvi egész éjszaka nem aludt, alig várta már, hogy reggel legyen és telefonálhasson az ikertestvérének, hiányzott neki nagyon, pedig tegnap találkoztak. Kivirradt, alig hogy 8-at ütött az óra, Szilvia tárcsázta Barbi számát. Kicsengett kétszer, háromszor, négyszer. Nem vette fel senki a telefont… Reggelizni sem tudott Szilvi, 5 percenként hívta Barbit, de se kép, se hang. 10 óra is elmúlt, mire vette a bátorságot és felhívta Lajos otthoni telefonját, amit egy nő vett fel.

• Magyar Szilvia vagyok, Lajossal szeretnék beszélni.

A nő kiabálta, hogy Loius, drágám, telefon!- Ez nagyon furcsa volt a kis ikerlánynak.

• Igen, tessék, Lajos- szólt bele a telefonba nagyon szomorú hangon a férfi.
• Barbi nincs? – kérdezte Szilvia.
• Nem ment haza? Akkor hol lehet? Tegnap délután kicsit összevesztünk és elszaladt, illetve… – próbált magyarázkodni a férfi.
• Akkor hol van az én édes testvérem? – tette fel a kérdést Szilvi.
• Nyugodj meg, kislány. Azonnal hívom a rendőrséget, és érted megyek. - s a férfi letette a telefont és intézkedett.

      Szilvi lehuppant a fotelbe és csak bámult maga elé…A férfi félórán belül csengetett az ajtaján, a kislány kinyitotta, s a karjába omlott. Lajos nyugtatta a lányt, hogy ne sírjon, minden rendben lesz. Lefektette a fotelbe, és betakarta egy plédbe. Citromfű teát készített neki, amit nyáron még Barbival együtt szedtek a tihanyi kolostor udvarán az ikrek. Akkor ittak a lányok ilyen teát, amikor nagyon feszültek voltak és nem tudtak elaludni, mert ennek a gyógynövénynek nagyon jó nyugtató hatása van. Barbiék csak házi gyógyteákat ittak, a kedvencük ez a citromfű és a kamilla volt. Ahogy Szilvi belekortyolt a bögre teába, átjárta a nyugodtság érzése, s megjelent előtte a tihanyi kolostor kertje, az örök béke birodalma, s amikor beleszagolt a teába úgy érezte, mintha otthon lenne, az apácák között. Most ők hiányoztak neki a legjobban, mert tudta, hogy a nővérek mindig meg tudták nyugtatni, bármi is történt…

• Szilvi, tudom, hogy utálsz. De most össze kell fognunk, hogy megtaláljuk épségben az ikertestvéredet- mondta a férfi és közben simogatta a lány arcát. Szilvinek ez nagyon jól esett, forróság öntötte el, s valahogy nem tudott haragudni Lajosra.
• De mi történt? – kérdezte remegő hangon a kislány, miközben belekortyolt egyet a forró teába.
• Megérkezett a volt feleségem a két ikerfiammal, akikről eddig nem is tudtam, és Barbi angyalkám mindennek a szem-és fültanúja volt és elrohant…
• Mi??????? Neked volt feleséged? Elrohant és nem futottál utána? Hol van most? Ugye épségben előkerül? – csak úgy záporoztak a kérdések a kislányból.
• Nyugodj meg, angyalkám! (Szilvit sosem szólította Lajos angyalkámnak, de most úgy érezte így kell neveznie). Igen, volt feleségem, de már 3 éve elváltunk, és nem tudtam az ikrekről, ő Amerikába költözött egy idegen férfival, de most visszajött és bemutatta a gyerekeimet, akik 3 és fél évesek…

Szilvi erre nem szólt semmit, csak megsimogatta a férfi kezét…

      Lassan és depressziósan teltek a decemberi napok, és nem jött semmi hír Barbaráról. Az apácáknak csak a december 8-ai, Szeplőtelen fogantatás ünnepe után szóltak, mert hátha hozzájuk menekült Barbi, de Tihanyban sem találták. Már nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában, sőt a világon kereste a rendőrség a kislányt, de nyoma veszett. Szilvit Lajos vitte le Tihanyba a nővérekhez, s nagyon sokat foglalkozott a lánnyal, egész nap, sőt néha éjszaka is vele volt, próbálta vigasztalni, mert érezte, hogy az ikertestvérének az eltűnése az ő hibája. S Szilviben Barbarát látta, oly annyira, hogy szerelmes lett a lányba, sőt sokkal mélyebb érzelmeket érzett iránta, mint Barbara iránt. Nagyon sokat beszélgetettek, Lajos és Szilvia közt inkább lelki kapcsolat volt, Lajos és Barbara között pedig testi. Loius és Szilvi is úgy érezte, ahogy teltek a napok, hogy ők egymásnak igazi lelkitársai, egymást vigasztalták ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben, ugyanakkor nagyon hiányzott nekik Barbi, Szilvinek, mint az ikertestvére, Louis-nek pedig, mint nő. A férfinak néha megfordult a fejében, hogy a téli estéken megérintse Szilvit, mint nőt, de nem merte, mert úgy érezte, hogy az elrontatná az ő lelki barátságukat. Szilvi pedig a vigasztalót, a lelki társat látta csak a férfiban, testileg nem vonzódott hozzá, bár azt sem tudta, hogy mi az, hogy testi vonzalom, mert még sosem tapasztalt ilyesmit.

      A volt feleség beköltözött Lajos házába a két gyerekkel. Lajos naponta meglátogatta őket, de az estéket, sőt az éjszakákat is inkább Szilvinél töltötte és várták együtt a híreket, hogy mikor kerül elő Barbi. Szilvike megtanította a férfit imádkozni, és együtt mondták este a rózsafüzért, hogy Barbara épségben előkerüljön. Teltek, múltak a napok, Szilvia azért összeszedte magát, s még a téli szünet előtt le is tett három vizsgát. Elérkezett a téli szünet ideje, ugye úgy tervezték, hogy hármasban (az ikerlányok és a férfi) mennek le Tihanyba az apácákhoz. Louis ragaszkodott ahhoz, hogy Tihanyban töltse a karácsonyt, mert úgy érezte, hogy ha az apácákkal a kolostorban imádkozik Barbiért, akkor a Gondviselő jobban meghallgatja a kérésüket. A két kis ikerfiúnak már átadta az ajándékokat december 23-án és őket fenn hagyta az angyalföldi házukban az édesanyjukkal együtt. Azért jó érzés töltötte el Lajost így karácsony előtt a két gyerek miatt, úgy érezte, hogy most már van értelme az életének, mert hiába volt sikeres zenész, hiába voltak milliói, eddig nem volt felelős senkiért. Loius a volt felesége iránt már semmilyen érzést sem érzett, ugyanis az elején ismerkedésükkor szerelmes volt belé, majd amikor elhagyta őt, az ünnepelt rocksztárt, millió nő bálványát egy sokkal idősebb férfiért, akkor pedig óriásit csalódott a nőben és tiszta szívéből gyűlölte, de most már ez az érzés is elmúlt benne, sőt egy kicsit hálás is volt neki azért, hogy ilyen gyönyörű két kis angyalkával ajándékozta őt meg. Az volt a férfi életében a legszebb érzés, amikor a két fia puszit adott neki a karácsonyi ajándékok átadásakor, és azt mondták neki egyszerre: Köszönjük, apa! Ekkor úgy érezte, hogy hiába veszítette el a szerelmét, Barbarát, mégis van neki két gyereke, akikért érdemes élni és küzdeni, hogy felnevelje őket. Kicsit szomorú szívvel hagyta a kis ikreket Angyalföldön, de tudta, hogy a tihanyi kolostorban nemcsak Barbiért, hanem értük is imádkozni fognak és minden rendben lesz.