Regényem főhősnői, Magyar Barbara és Magyar Szilvia egy tihanyi apácakolostorban nőttek fel. A magyar tenger, azaz a Balaton fölött emelkedik Tihany vulkanikus szigete, ahol található ez a kis kolostor, amely az imádást és az engesztelést jelképezi.

18 évvel ezelőtt a kolostor szakácsnője, Erzsi nővér találta meg a két kislányt, a templom kapuja előtt. Szépen be voltak bugyolálva, s egy levél is volt melléjük téve a kosárban, amelyen kicsit elmosódva kék tollal ez volt írva: "Kedves Nővérek! Nagyon szeretem ezt a két kis angyalt, de sajnos nem tudom őket felnevelni, mert nincs rá lehetőségem. De bízom a Gondviselőben és tudom, hogy Önöknél, Jézus Krisztus menyasszonyainál jó helyen lesznek. Kérem, vigyázzanak rájuk, s neveljenek belőlük tisztességes magyar embereket. Köszönettel: egy édesanya." Az édesanya levele miatt, különösen ez a rész miatt („…s neveljenek belőlük tisztességes magyar embereket.”) nevezték el az apácák a lányokat Magyar vezetéknevűeknek, a keresztnevüket pedig onnan kapták, hogy a sötétebb hajú kislánynak egy olyan arany nyaklánca volt, amin egy B betűs medál lógott, a másik lánynak pedig egy SZ betűs medál volt a nyakában. Így kapták a lányok a Barbara, illetve a Szilvia keresztnevet. Ebből az aranymedálból is látszott, hogy egy olyan édesanya bízta az apácákra a kislányait, aki nagyon szerethette őket, mert még nyakláncot is vett nekik, csak valami ok miatt, ami talán sosem derül ki, nem tudja őket felnevelni, s ezért jó kezekbe helyezte őket. A nővérek sokszor elmerengtek ezen, hogy vajon mi miatt hagyta a kolostor előtt ezt a gyönyörű két gyereket egy édesanya? Talán egy olyan szerelemből fogantak ezek a kislányok, amelyet titokban kellett tartani? Vajon az édesapa tudott róluk? És a nagyszülők? Ha tudtak volna a létezésükről, megengedték volna ezt? De ezek mind-mind kérdések maradtak, amelyekre sosem kaptak választ az apácák.

            Az egész rendház megörült a két kis jövevénynek, az angyalkákkal élet és vidámság költözött be a kolostorba. Ebben a szerzetesrendben 10 nővér élt, 50-60 év körüliek, gondolhatjuk, hogy mennyire örülhettek ennek a két kisbabának. Legtöbb apáca 30-40 éve tett fogadalmat, s az azért hosszú idő, hogy nem történik velük semmi izgalmas, hanem el vannak zárva a külvilágtól, habár imádkoznak az emberiségért és ez nagyon ránk is fér. Én hiszek abban, hogy minden ima meghallgatásra talál az Istennél, s ahogy Jézus is mondja, hogy "bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja azt." Csak azért nem teljesül mindjárt a kívánságunk, mert nem vagyunk még felkészülve arra, hogy megkapjuk azt, amit szeretnénk. Tudjuk, hogy a türelem szép erény és előbb-utóbb rózsát terem. Erről jut eszembe, hogy a kolostorkertben volt egy gyönyörű rózsás kert is, tele különleges virágokkal, és a leghíresebb virág itt a fekete rózsa volt. Ti már láttatok olyat? Az ikrek, különösen Barbi kivételes vonzalmat érzett a fekete rózsa iránt, naponta többször odament hozzá a kertben, és elkezdett vele beszélgetni. Tudtátok, hogy a növényekhez, ha hangosan beszélünk, akkor sokkal gyorsabban nőnek és szebb virágokat hoznak? Vajon ennek mi lehet az oka? Talán az, hogy nemcsak az emberek, hanem a növények is, mivel élőlények megérzik, ha az ember szereti őket és ezt hamar meghálálják. Egy szó mint száz Barbara és a fekete rózsa között különleges kapcsolat alakult ki, a kislány sokszor odament a virághoz és neki mondta el minden baját-bánatát. Barbi érezte, hogy a virág meghallgatja és olykor-olykor még látta is, ahogy bólogatott neki, s helyeselt a lány által magában feltett költői kérdésekre.

            Barbi és Szilvi nagyon szeretett játszani a tihanyi kolostorkertben. Az igaz, hogy a gyerekek fő tevékenysége a játék, de ebbe mindig belevonták az apácákat is, ugyanis a játék nem gyerekes dolog, sőt ha egy felnőtt már nem tud játszani, akkor ott már komoly baj lehet. Játszani életkortól függetlenül tudni kell, s ezt az 50-60 éves nővérek is tudták, akik a játék lendületét, a vele járó felszabadultságot és izgalmat sem adták fel, ugyanis játszani jó. Játszani csak szabadon, önkéntesen lehet, parancsra nem. A tihanyi apácák az egész életet játékként fogták fel, úgy mintha a Jóisten csapatában játszanának, és időnként nyernek, de néha vesztenek is, mert az életben vannak nehézségek, de játékkal az egész élet derűsebbé válik, s könnyebb felemelkedni a kisebb-nagyobb nehézségeken.

            Az apácák maguk festették ki a tihanyi kolostor falait, sőt még a bútorokat is maguk pingálták gyönyörű motívumokkal: tulipánnal, cserfa levelecskével és makkocskával. Azért ilyen mintákat festettek, mert a rendfőnöknő, Mária nővér Erdélyből származott, s ő hozta magával az erdélyi virágos minták készítésének a hagyományát és megtanította a többi nővért is erre.

            A kolostorban az apácáknak sok dolguk volt, volt saját tehenük is, amit maguk fejtek, és a tejből készítettek tejfölt meg vajat. Voltak tyúkjaik és disznóik is és egy hatalmas kertjük búzával, krumplival, kukoricával, paradicsommal, paprikával, salátával és mindennel, amit meg tud az ember termelni.